Skip to content

A sorsunk megtanulni szeretni

„Az életünkben az a sorsunk, hogy megtanuljunk szeretni. Szeretni csak úgy lehet, ha magadat elfogadod, és nem kritizálod!” – Kalo Jenő

Manapság mindenhol szembe találjuk magunkat ehhez hasonló idézetekkel, „bullshitekkel”. Mégis azt láthatjuk, hogy azok az emberek, akik ezeket a szállóigévé vált mondatokat hangoztatják, valami olyasmit tudnak és élnek meg, ami valójában mindenki számára elérhető és megvalósítható, ennek ellenére a saját belső bizonytalanságaink, félelmeink miatt inkább azt mondjuk, hogy – „ez már megint mekkora közhely…”

Arra gondoltam, hogy utána járok ezeknek a „közhelynek ítélt, hangzatos mondatoknak”.

Ha egy kicsit jobban elmerülünk a „közhelyek” világában – nem kell messzire menni, szerintem mindenki kapásból fel tud sorolni 2-3 db-ot, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ezek valójában tanítások, amiket az elődeink hagytak ránk. Mindaddig fenntartásokkal kezeljük és mindenféle negatív jelzővel illetjük, amíg a valódi értelmét fel nem fedezzük.

A Bibliában, a tízparancsolatban van egy vers, ami így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”  (Máté 22,39). Na ezt gyerekkoromban sohasem értettem. Mindig azt gondoltam, ez mekkora nagyképűség… mi az, hogy úgy szeressem, mint magamat? 5 évesen azt éreztem – én jobban szeretem az anyukámat, mint magamat…

Azóta eltelt jó pár év, és rá kellett jönnöm, hogy előbb csakugyan magammal kell kezdeni.

Minden ember tudja szeretni a másikat egy bizonyos szintig, de hol húzható meg ez a határ?

Szerintem Szabó Péter ezt nagyon jól megfogalmazta – „Minden ember csak annyi szeretetet tud adni a számára fontos embereknek, amennyit maga iránt érez.”

Ez első hallásra akkor elég erős kijelentés volt, ezért feltettem a kérdést, hogy mennyire szeretem magam?

Nem igazán tudtam rá válaszolni első körben… aztán elkezdtem sorra venni őket, előbb a külsőségeket – szeretem a kezeimet, mert olyan arányosak és szépek (kb. eddig jutottam), aztán folytattam a belső dolgokkal – szeretem magamban, hogy kedves, segítőkész és szorgalmas vagyok. Rájöttem, hogy ez nem sok semmi…

Masszív 1 év belső lelki munka után most már ki merem jelenteni, hogy szeretem magam, és jobban tudok szeretni másokat is! Ez nem jelenti azt, hogy tökéletes vagyok – bár erre nem is törekszem – de el tudom fogadni magam, a hibáim ellenére is, és ad egyfajta belső nyugalmat, békét, hogy rendben vagyok magammal. Tisztában vagyok a gyengeségeimmel – viszont nem bántom magam miattuk – igyekszem úgy élni a napjaimat, hogy a figyelmem fókuszába az erősségeimet helyezem, mert ez mozdítja előre az életemet.

A változás sokáig csak bennem zajlott. Kezdetben azt vettem észre, hogy már nem tekintek annyira kritikusan az emberekre, nem a hibákat keresem, hanem egyre több értéket fedezek fel bennük, és ez valami fantasztikus élmény volt. Mostanra azt tapasztalom, hogy egyre több jó dolog történik az életemben.

Ha eddig eljutottál, akkor azt tudom javasolni, hogy kezdd el megismerni önmagad.

Felmerülhet benned a kérdés: hogyan? hol kezdjem?

Mindenkinek más működik, ezért azt tudom javasolni, hogy először figyeld meg Magad a hétköznapokban, figyelj a gondolataidra, az érzéseidre és a helyzetekre adott reakcióidra. Ha felismered és meg tudod fogalmazni, mi az, amin változtatni szeretnél, meg fogod kapni az ehhez szükséges eszközöket is.

Kristin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük