Skip to content

Ugye te sem vagy gondolatolvasó?

Baráti társaság által megismertem egy srácot, akivel, egyetlen alkalommal randiztam. Tartottuk a kapcsolatot valameddig, összejövetelek alkalmával találkozgattunk, de egyikőnk sem volt igazán aktív az ismerkedésben, ezért mondanom sem kell, hogy kapcsolat nem lett belőle.

Mindig is tetszett ez a srác, de nem csak a helyes pofija, hanem az intelligenciája is lenyűgözött. 3-4 hónap elteltével újra találkoztunk egy házavató bulin. Tudtam, hogy ő is ott lesz, ezért azon kezdtem el filózni, hogy – ha lépéseket tenne felém, akkor adnék neki egy új esélyt. Kedves és jófej volt, szokásához híven, de feltűnt, hogy egész sűrűn nézegeti a telefonját. Az összejövetel után többen elmentünk bulizni, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy idegen lány a pulthoz invitálta. (Utólag kiderült, hogy ő volt az, akivel egész este chatelgetett.) Másnap reggel elég rosszul ébredtem, magam sem értettem, hogy miért haragszom a srácra. Bevett szokásomhoz híven feltettem magamnak a nagy MIÉRT-eket.

Valahogy így: – Miért érzem rosszul magam? – Mert ő most (a jelek szerint) egy másik lánnyal randizgat. – Miért zavar ez engem? – Mert még mindig tetszik nekem. – Tett felém olyan jelzéseket, hogy ez kölcsönös? – Hááát…kedves volt, de még csak táncolni sem kért fel. – Akkor most miért is haragszom rá? – Azért, mert volt egy elvárásom vele szemben – amiről ő igazából nem is tudott – és rosszul esik, hogy ez nem valósult meg, ugyanis titkon azt reméltem, hogy tetszem még neki és elfog hívni randizni.

Na, kérem szépen, itt találkozik a képzelet a realitással!

Szinte biztos vagyok benne, hogy valami hasonlót már Te is megéltél.

Nőként különösképpen sokat agyalunk. Minden jövőbeli eseményre gyártunk legalább 2-3 forgatókönyvet, aztán mikor az az elképzelésünk amihez a legjobban ragaszkodtunk nem válik valóra, akkor ott állunk sértődötten, megbántottan és a másik félnek fogalma sincs arról, hogy mit tett (vagy épp nem tett).

Ha egy szituáció csak a Te fejedben játszódik le, (nyilvánvalóan a számodra legideálisabb végkimenetellel), és a valóságban ez teljesen máshogy alakul, akkor ezt nem kérheted számon a másikon.

Senki sem gondolatolvasó – bár lehet, hogy Danny Blue ezzel vitatkozna – de viccet félre téve, bevallom én sem, és jó eséllyel, te sem vagy az. Ezek után, hogyan várhatnád el a párodtól, a szüleidtől, a családtagjaidtól, a barátaidtól, a kollégáidtól, hogy kitalálják a gondolataidat és aszerint cselekedjenek?

Célravezetőbb, ha egyenesen kommunikálunk, megfogalmazzuk az igényeinket egymással szemben, és ha valamiben nem értünk egyet, akkor igyekszünk kompromisszumot kötni (sértődöttség helyett).

Kristin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük