Skip to content

A külvilág abban erősít meg, amit Magadról hiszel

„Aki vagy, olyan hangosan szól, hogy alig hallom, amit mondasz.” – Ralph Waldo Emerson

Ma megnéztem egy riportot egy színésznővel, akit a neve alapján egyáltalán nem tudtam beazonosítani, nem is emlékeztem már rá miben játszott pontosan, azt gondoltam egy kis átlagos színésznő, biztosan valami mellékszereplő volt egy filmben. Utóbb kiderült, hogy kamaszként az ország egyik legismertebb sorozatában szerepelt 2,5 éven keresztül, ekkor kapcsoltam, hogy honnan volt ismerős. Megütötte a fülem, amikor arról beszélt, hogy a napokban az egyik felvonás előtt ezen gondolkozott: „Ha valaki ennyire középszerű, mint amilyen én vagyok, akkor miért nem hagyja abba ezt a pályát?” Elmondta, hogy a középszerűség érzése gyakran magával ragadja, mert igazából nem tudja, hogy megfelelő-e az, amit csinál, de azt sem tudja megválaszolni, hogy kinek is akar valójában megfelelni.

Tudat alatt már az előtt „középszerűnek” tituláltam magamban, mielőtt ő őszintén bevallotta, hogy ezt gondolja saját magáról – ez az a bizonyos kisugárzás.

Gondolj csak vissza, biztosan emlékszel általános iskolából olyan gyerekre, akit sokan szívattak. A többség mindig a „gyengének” ítélt diákot vette célpontba, aki elesettséget sugárzott, mert valószínűleg legbelül leértékelte saját magát, ezért a környezete ugyanezt tette vele. Erre van az a mondásunk, hogy: „Szegény embert még az ág is húzza” – és ugye milyen igaz?

Természetesen mindenkinek vannak jobb és rosszabb pillanatai, viszont a külvilág folyamatosan tükröt tart elénk.  

Ha pl. a reggeled nehezebben indul, mert elaludtál, emiatt lekésed a buszt, majd elkezdesz idegeskedni, és azon kapod magad, hogy a reggeli kávénál panaszkodsz a munkatársaidnak és kijelented, hogy ez nem a Te napod, majd a nap folyamán azt érzed, hogy semmi sem úgy jön össze, ahogy azt eltervezted, és a világ összeesküdött ellened – ilyenkor talán nem ártana egy kicsit megállni, és észbe kapni, hogy a Benned lévő feszültség miatt irányul a fókuszod a negatív dolgokra.

Amikor azt tapasztalom, hogy belekerültem egy negatív spirálba, ami csak húz lefelé, és érzelmileg egyre mélyebben vagyok, megpróbálok visszagondolni, hogy mi volt a kiindulópontja ennek a rossz hangulatnak, az esetek többségében általában egy rajtam kívül álló banális dolog a kiváltó ok. A fenti példánál maradva – „Jah, csak annyi, hogy lekéstem a buszt?” Hát Istenem, nem dől össze a világ… akkor 15 perccel tovább maradok a munkahelyen, de nem engedem meg, hogy egy ilyen kis apróság az egész napomat elrontsa.

Van egy tuti tippem, ami nekem mindig beválik: Reggelente elképzelem, hogy a buszmegállóig vezető út a kifutóm – még ha vontatottan indul a reggelem is igyekszek erőt venni magamon, mert nem akarom, hogy az egész napomat ez az érzés határozza meg. Amikor kilépek az utcára, elmosolyodok egy kicsit, kihúzom magam és minden lépéssel egyre magabiztosabban megyek előre, közben figyelem az emberek reakcióit, és mindig azt tapasztalom, hogy automatikusan kitérnek az utamból, mert céltudatosság és önbizalom sugárzik belőlem. Próbáld ki Te is, hidd el, nagyon jó érzés.

Kristin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük