Mindaddig vizsgáztat az élet, amíg meg nem tanulod a leckét

Ha most megpróbálsz az emlékeid között kutakodni, biztosan találsz olyan eseményeket, amik között egyfajta párhuzamot vélsz felfedezni – mintha az alap szituáció ugyanaz lenne, csak a körülmények és a szereplők változtak volna.

Meggyőződésem, hogy életünkben minden embert, eseményt, körülményt azért kapunk, hogy tanuljunk és fejlődjünk általa, ennek érdekében az ÉLET folyamatosan vizsgáztat minket. A vizsgák azért szükségesek, hogy számot adjunk megszerzett tudásunkról, ezért mindaddig, amíg nem tanuljuk meg a leckét, elénk tolja ugyanazokat a megoldandó feladatokat, csak a körülmények és a szereplők változnak.

A jó hír az, hogy ha hibázunk, mindig kapunk új esélyt arra, hogy ismét neki fussunk, viszont a pálya egyre nehezedik. Ha valamiből elsőre nem tanulunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy azzal még szembe fogjuk találni magunkat. Azt se felejtsük el, hogy útmutatást mindig kapunk a nehézségek leküzdéséhez, csak előfordul, hogy ezeket a finom jelzéseket (megérzéseket, jeleket) figyelmen kívül hagyjuk, és a jól megszokott rutin szerint cselekszünk.

Amikor az élet osztogatja azokat a bizonyos „pofonokat” – mert ismét beleszaladtunk ugyanabba a hibába, amit korábban már elvétettünk – az mindig fájdalommal jár, viszont ezáltal a lehetőség adott a változtatásra, növekedésre. Van, aki egészen apró figyelmeztetésekből képes tanulni, de van, akinek nagy pofonokra van szüksége ahhoz, hogy fejébe vésse a leckét.

Ha visszatekintünk egy olyan többször ismétlődő problémára, amin sikerült túljutnunk – utólag biztosan feltudjuk sorolni a figyelmeztető jeleket, amik fölött annó elsiklottunk.

Ne felejtsük el, hogy a múltban meghozott döntéseink következménye az, ahol éppen most tartunk. Könnyű másokat, vagy a körülményeket okolni, de azt tartsuk szem előtt, hogy végső soron mindenki csak a saját életéért felelős. A változtatás lehetősége mindig adott, csak merjünk bátrak lenni.

Kristin